Így is csúszni fog
Elnapolta az eső a Pálinkafesztivált
A várható rendkívül esős, hideg időjárás miatt egy héttel később, május 22. és 25. között rendezik meg a IX. Budapesti Pálinkafesztivált a Városháza Parkban.
2014.05.12 15:06MTI
Fotó: Facebook/Budapesti Pálinkafesztivál
A Pálinkafesztivál vendégei így a szervezők reményei szerint zavartalan körülmények között kóstolhatják majd a négynapos rendezvényen kínált több mint négyszáz párlatot. A Városháza Parkba visszaköltözött programsorozat főszereplői idén a körtepálinkák lesznek.
A körte által ihletett édességek és ételek mellett a körtés pálinkakülönlegességek kapják a legnagyobb hangsúlyt, köztük a hazai pálinkafőzdék párlatainak házasításából született Év Körtepálinkája, amelyet először a fesztiválon kóstolhat meg a közönség.
A különleges párlat elkészítésére meghirdetett felhívásra több mint egy tucat hazai pálinkakészítő jelentkezett. A pálinkakülönlegesség végül a Gusto, Nobilis, Márton és Lányai, Csalló, Tokaj-Hegyalja, Schiszler és Harmatrázó körtepárlatok házasításából született meg. A magyar pálinkafőzdék közös, díszüveges blendje idén is limitált számban készül, mindössze 1500 palackkal gyártanak belőle.
A fesztiválon résztvevő pálinkafőzdék kínálatából a többi gyümölcsből készült pálinka is képviselteti magát. Az Árpád és Vadász Pálinka például igazi újdonságként Árpád dupla ágyas barackpálinkával, a Zsindelyes Pálinkaház diólikőr-különlegességgel, a Matheus Szóráth Pálinkaház szűretlen, speciálisan gyümölcságyon, eperfa hordóban érlelt, 44 százalékos Fruits Fürtös Meggyel, a Schiszler Pálinka pedig a belga csoki és az Alföld gyümölcseinek legjavát őrző pálinkaházasításával készül a belvárosi rendezvényre.
A belépőjegy mellé pohár és két kóstolókupon is jár, amelyek egyikét az Év Körtepálinkájára, a másikat pedig bármely főzde egyedi ajánlatára válthatják be a látogatók. A fesztivál részletes programja és további információk megtalálhatóak a honlapon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


