Cigánykerék
Roma kulturális fesztivál vasárnap Budapesten
Muzsika, táncház és kiállítások mellett ételkóstoló, divatbemutató és vásár is várja az érdeklődőket a Cigánykerék - Roma Értékek Kulturális Fesztivál ingyenes budapesti programsorozatán vasárnap az Akvárium Klubban.
2014.05.08 16:35MTI
Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára a programot ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a hagyományteremtő szándékkal tavaly elindított fesztivál idén is méltó módon mutatja be a roma kultúrát.
A rendezvény programjai bepillantást engednek a cigányság mindennapi életébe, és a kulturális megértésen keresztül közelebb viszik egymáshoz a különféle nemzetiségeket - tette hozzá az államtitkár.
Elmondta, hogy a Cigánykerék fesztivál idei helyszínéül népszerűsége és központi elhelyezkedése miatt választották az Akvárium Klubot. "A hely korszerűsége pedig utal arra, hogy a cigányság nemcsak hagyományaival, hanem folyamatosan fejlődő, organikus újdonságaival is hozzájárul a magyar nemzeti kultúra sokszínűségéhez" - hangsúlyozta.
A fesztivál délelőtt 10 órakor indul családi programokkal, mesével és a Khamoro együttes táncházával. A Free-presszionista művészcsoport és barátainak helyszíni festése és kiállítása mellett ételkóstoló várja egész nap az érdeklődőket, akik a kosárfonás és a hegedűkészítés rejtelmeibe is bepillanthatnak.
A fesztiválon helyet kap a Diósgyőr-Vasgyári Iskola tűzzománc ékszereinek kiállítása és kézműves-foglalkozása, valamint az Igazgyöngy Alapítvány által fenntartott berettyóújfalui iskola diákjainak festményeiből válogatott tárlat. A Romani Design divatbemutatóján és vásárán pedig a legújabb modellekkel találkozhatnak a látogatók.
Az esti gálaműsoron fellép mások mellett a 100 Tagú Cigányzenekar, amely nemrég elhunyt elnöke, Buffó Rigó Sándor prímás emléke előtt tiszteleg. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon idén bemutatott első roma sorsjáték, a humorban, misztikumban bővelkedő Somnakaj egy-egy részletét is láthatják az érdeklődők a színpadon. Az est programját a virtuóz, Grammy-díjas Lajkó Félix zárja, aki cigány muzsikusokkal együtt zenél az Akvárium Klubban.
"A rendezvény összekapcsolódik a Keresztény Roma Szakkollégium Hálózatának hétvégi ülésével, amelyen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tanácskozáson szó lesz többek között a roma értelmiség utánpótlásának bázisát adó egyetemi oktatásról és szakkollégiumi hálózatokról" - hangsúlyozta az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06