Utoya
Egy évvel elhalasztják a vérengzés emlékművének építését
Egy évvel elhalasztják az Anders Behring Breivik által elkövetett tömegmészárlás áldozataira emlékező utoyai emlékmű építését, mert vitát váltott ki a terv.
2014.04.30 14:13MTI
A terveken nem változtatnak, csak a munkálatok kezdését halasztják el - közölte az oslói kormány. A döntés a hatóságok és az érintett felek - köztük a tiltakozó helyi lakosok képviselője - között tartott legutóbbi megbeszélés után született.
Az összesen 77 áldozatot követelő, 2011. július 22-i merénylet egész Norvégiát megrázta. Breivik aznap először a főváros kormányzati negyedében robbantott autóba helyezett bombát, mely nyolc ember halálát okozta. Ezután az Oslótól északnyugatra fekvő kis szigeten, Utoyán - ahol egy szociáldemokrata ifjúsági szervezet tartott nyári egyetemet - magát rendőrnek álcázva több fegyverből folyamatosan tüzelt, 69 ember, főleg fiatalok életét oltva ki.
A mészárlást követően az emlékmű igénye azonnal felmerült, a pályázatot Jonas Dahlberg svéd művész projektje nyerte meg. Tervei szerint az Utoya szigetével szembeni szárazföld egyik elvékonyodó földnyelvének a végét hasítanák be úgy, hogy egy 3,5 méter széles nyiladékot vágnak a földnyúlványba. A földnyelvbe vágott hasadék jelképezné azt a maradandó sérülést, melyet a szélsőségesen jobboldali nézeteket valló Breivik vérengzése okozott az egész országnak.
A környéken élők, akik közül sokan segítettek kimenteni a lövöldözés elől a vízbe menekülő fiatalokat, azonnal szembehelyezkedtek a tervvel, melyet a "tájon tett erőszakként" neveztek, és azzal vádolták meg a kormányt, hogy nem hallgatta meg a véleményüket, a nyílt seb ugyanis az ő szemük elé tárulna nap mint nap. Azt kérték, "méltóbb módon" emlékezzenek meg a tömegmészárlásról. Képviselőik azt is bejelentették, ügyvédhez fordultak, hogy álláspontjukat érvényre juttassák.
A norvég kormány egy évvel ezelőtt három emlékmű építéséről döntött: az egyik Utoya szigetével szemközt, a másik kettő - egy ideiglenes és egy állandó - a főváros központjában fog állni.
Az oslói kormány most úgy határozott, elhalasztja az Utoyával szemközti emlékmű építését, noha nem vonta vissza az eredeti tervet. Hangsúlyozták, hogy a projekten nem változtatnak. Az emlékmű átadását eredetileg a merénylet negyedik évfordulójára, 2015. július 22-ére tervezték volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06