Nyitónap
Sofi Oksanen kapta a Budapest Nagydíjat a Könyvfesztiválon
A fesztiválon posztumusz tiszteletbeli Budapest Nagydíjjal tüntetik ki a napokban elhunyt Gabriel García Márquezt.
2014.04.24 19:29MTI
Forrás: youtube.com
Sofi Oksanen finn írónő vehette át Tarlós István főpolgármestertől a Budapest Nagydíjat a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nyitónapján csütörtökön.
"Az elismerés most olyan írónőnek szól, aki nem csak Finnország legismertebb kortárs alkotója, de szó szerinti értelemben nemzetközi hírű irodalmi jelenséggé vált" - méltatta Sofi Oksanent Tarlós István. Kiemelte: a díj bizonyítéka annak, hogy az igényes és irodalomértő budapesti közönség nagyra értékeli mindezt.
Felidézte az írónő számos szakmai díját, például hogy 2013-ban első finn írónőként megkapta svéd akadémia által alapított irodalmi díjat, 2012-ben pedig a Finn oroszlán érdemrendet érdemelte ki kimagasló irodalmi teljesítményéért.
"A legnagyobb kihívás az ember számára az, amit önmagában hordoz önmaga ellen" - fogalmazott a főpolgármester. "A súlyos társadalmi és lelki terheket okozó, politikai és szociális bűnöket elkövető kommunista diktatúra által saját múltja és önmaga ellenmondásaival küzdő ember sokszínű, gyakran fájdalmas és meghökkentő bemutatása teszi önt, írónő, a magyar olvasók kedvencévé" - mondta Sofi Oksanenhez szólva Tarlós István.
A főpolgármester a könyvfesztiválról kiemelte: Budapest őrzi hagyományait és lépést tart az európai szellemi nívóval. A török díszvendégségről szólva megemlékezett arról, hogy a bár a török és a magyar nép viszonya nem volt mindig felhőtlen a történelem folyamán, Magyarország mégis számos értéket őriz a közös múltból.
"Ma Törökország Magyarország barátja" - fogalmazott Tarlós István, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Törökország elfogadta a könyvfesztivál meghívását és számos neves íróval képviselteti magát Budapesten.
"Tudomásul kell vennünk, a jó irodalom inkább kérdez, mint válaszol, inkább elbizonytalanít, mint megvigasztal" - fogalmazott a laudációt mondó Tóth Krisztina író, költő, aki beszédében az írónő könyveit méltatta. A Sztálin teheneit elemezve megjegyezte, hogy a felszínen egy nő étkezési zavarairól van szó, de tágabban a családról, az országról, a történelemről, "amit ez a fiatal nő megpróbál kiöklendezni lénye legmélyéről". Leszögezte: Sofi Oksanen jó író, nem kecsegteti olvasóit hamis illúziókkal.
Az őszinteséget emelte ki az írónő legsikeresebb kötete, a Tisztogatás kapcsán is Tóth Krisztina: "ha lehet, még kíméletlenebbül szembesít bennünket a múltunkkal, önmagunkkal".
Sofi Oksanen köszönetet mondott a fordítóinak, szerkesztőinek, az előző generációknak, valamint mindazoknak, akik a szólásszabadságot védik, mert mint fogalmazott: "csak a szabad szavak tudnak repülni".
Kocsis András Sándor, a könyvfesztivált szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke bejelentette: a fesztiválon posztumusz tiszteletbeli Budapest Nagydíjjal tüntetik ki a napokban elhunyt Gabriel García Márquezt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


