1500 könyv, 12 író, kiállítások...
Könyvfesztivál - sokszínű programmal készül a díszvendég
Sokszínű programmal, több mint 1500 könyvből álló kollekcióval, 12 íróval, kiállításokkal, beszélgetésekkel és irodalmi estekkel mutatkozik be Törökország a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként csütörtöktől Budapesten.
2014.04.24 08:24MTI
Az elmúlt években a török kultúra, művészet és irodalom egyre szélesebb körben mutatkozott be. 2008-ban a frankfurti, 2009-ben a genfi, 2010-ben a dohai könyvfesztiválon, legutóbb, 2013-ban pedig a londoni könyvkiállításon mutatkozhatott be Törökország mint díszvendég - emlékeztet a török nagykövetség MTI-hez eljuttatott közleménye.
A budapesti török díszvendégség könyvkiadók és több mint 20 szakmai, valamint civil szervezet részvételével, a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium, valamint a Yunus Emre Török Kulturális Központ támogatásával valósul meg.
A programok legnagyobb része a Millenáris parkban, a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium 150 négyzetméteres standján lesz. A nemzeti standon, ahol több mint 1500 kötettel találkozhatnak az érdeklődők, külön pulttal várja a közönséget a minisztérium munkáját támogató 10 kiadó, valamint helyet kapnak a török írókat, kiadókat, műfordítókat képviselő szerzői jogi ügynökségek is.
Bemutatkozik a standon a török könyvek idegen nyelvekre fordítását és külföldi kiadását támogató TEDA program is, amely 2005-ös megalapítása óta 1559 mű 61 országban, 56 nyelven való megjelenését segítette. A program Magyarországon 39 mű fordításához és kiadásához járult hozzá, amelyek közül eddig 27 jelent meg.
A fesztivál programsorozatában az érdeklődők hallhatnak a török és magyar népmesékről, a török-magyar történelmi kapcsolatokról, a török kortárs irodalomról, a török könyvpiacról, a magyarra fordított török művekről és a magyar turánizmusról, vasárnap pedig a nagy török író, Orhan Kemal születésének 100. évfordulójáról is megemlékeznek a török standon.
A török irodalom iránt érdeklődők találkozhatnak Solmaz Kamurannal, Az első török nyomda magyar megalapítójának kalandos élete című kötet írójával, Mevlana Idris Zenginnel, a Csengő-bongó meseutca című kötet szerzőjével, Mavisel Yenerrel, A kék alma című kötet írójával, Iskender Palával, a Halál Babilonban, szerelem Isztambulban című kötet szerzőjével, Gül Irepogluval, Az ágyas című kötet írójával, valamint több fordítóval is.
A könyvfesztiválhoz kapcsolódóan corvinakiállítás látható az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) A Szultán ajándéka - Négy corvina a Szeráj könyvtárából címmel. Törvényhozó Szulejmán Szultán 1526-os budai hadjárata és az 1541-es hadjárat után Mátyás király könyvtárából néhány könyv Isztambulba került.
Ezek közül négyet Abdul Aziz szultán 1869-ben, a Szuezi-csatorna megnyitása alkalmából Isztambulba látogató Ferenc Józsefnek, az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának ajándékozott. Ezt a négy corvinát, amelyet csak rendkívüli alkalmakkor állítanak ki, most május 6-ig láthatja a nagyközönség.
Nakkashane: Könyvkészítés az oszmán szerájban címmel a török kulturális központ különleges könyvkészítő műhellyel várja az érdeklődőket a Millenárison, ahol szakértő mesterek élőben mutatják be a könyvkészítés hagyományos művészetét: a papír és a tinta készítésétől a kalligráfiáig, a díszítéstől a kötésig.
A bemutatók mellett a művészek workshopokat is tartanak. Kiállítással tisztelegnek a török könyvnyomtatás magyar úttörője, Ibrahim Müteferrika (1672-1747) előtt is, aki Kolozsváron, magyar szülők gyermekeként született, és 1716 táján került be a szultáni udvar különleges szolgáló rendjébe, a müteferrikák közé. Később a török művelődéstörténet egyik meghatározó alakjává vált, nevéhez fűződik az Oszmán Birodalom első török nyomdájának létrehozása.
A Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményében őrzött, általa nyomtatott művek közül 11-et láthatnak - első alkalommal - az érdeklődők. Ibrahim Müteferrika életéről beszélgetést is rendeznek csütörtökön a török kulturális intézetben.
A Yunus Emre intézetben pénteken irodalmi estekkel is várják a nagyközönséget. Írói gondolatok: Történelem és regények címmel Iskender Pala íróval beszélgetnek, Zene és költészet címmel pedig Oya Uysal és Furkan Caliskan költők részvételével tartanak felolvasást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06