A város alapításának 2767. évfordulója
Császárok, szenátorok és gladiátorok vonultak végig Róma utcáin
Ókori jelmezekben, felvonulással ünnepelték Róma alapításának 2767. évfordulóját hétfőn az olasz főváros történelmi központjában, ahol római katonák is összecsaptak egymással.
2014.04.21 19:43MTI
freedigitalphotos.net/Simon Howden
A legenda szerint Róma városát az ikerpár Romulus és Remus a Krisztus előtti 753-ban, április 21-én alapította. Az Örök Város születésnapját római szokás szerint "ókori" menettel ünnepelték meg. Ezerhatszázan vonultak végig korhű viseletben a Circus Maximus mezejétől a Colosseumig, a Capitolium dombját és a Forum Romanumot is érintve.
Kilenc ország hagyományőrző egyesületeinek tagjai keltették életre a Róma utcáin lovon végigvonuló Julius Caesart és a szenátorokat, a Vesta-szűzeket, a rabszolgáitól övezett Cleopátrát, a gladiátorokat, a dák hadifoglyokat.
A színes menetre kétszázezer római és turista volt kíváncsi. A Capitolium-domb lábánál Ignazio Marino főpolgármester köszöntötte az ókori rómaiakat. A születésnapi ünneplés részének számít a Circus Maximus mezején rendezett csata is.
A korábbi években római katonák és barbárok csaptak össze egymással, idén az egykori római hadsereg csapatai: az Octavianus (a későbbi Augustus császár) által létrehozott Legio XXI Rapax, a fővezér vagy császár testőrségét alkotó V Cohors Praetoria és a Legio II Britannica mérte össze erejét az ókori polgárháborúkat idézve.
Róma születésnapján a városi múzeumokba ingyenes volt a belépés. Hétfő késő este a mécsesekkel megvilágított Capitolium felett tűzijátékot rendeznek. Augustus fórumán fényjátékkal kísért régészeti estet tartanak a császár halálának 2000. évfordulójára emlékezve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


