Nina Cassian 90 éves volt
Elhunyt a kortárs román költészet nagyasszonya
Életének 90. évében elhunyt Nina Cassian román költő, műfordító, esszéíró, dalszerző, a kortárs román költészet egyik legjelentősebb alkotója.
2014.04.17 10:39MTI
freedigitalphotos.net/dan
Az 1924-ben Galacon (Galati) született, több mint ötven verses- és esszékötetet publikáló, 1985-ben emigrált művészt New York-i otthonában érte halál. Brassói és bukaresti irodalmi, festészeti, színi és zenei tanulmányai után 1947-től a román fővárosban dolgozott lapszerkesztőként és irodalomtanárként. Irodalmi pályafutása a dekadencia és szürrealizmus jegyében indult 1947-ben, majd egy nyolcéves "kitérőt" tett - ahogy maga írt róla - a "proletkult" költészetben.
Lírája, egyéni hangja 1956 után teljesedett ki, párhuzamosan kísérletezett és alkotott maradandót a modernizmus és a gyermekirodalom terén. 1985-ben egy alapítványi ösztöndíjjal vendégtanári körutat tett Amerikában: ekkor értesült egy közeli barátja, a rendszert nyíltan bíráló Gheorghe Ursu mérnök letartóztatásáról és haláláról, és úgy döntött, nem tér vissza az országba.
Könyveit a Ceausescu-diktatúra betiltotta, a könyvtárakból kivonta. Jelentősek Shakespeare, Bertold Brecht és Moliere fordításai, költészetét Amerikában is elismerés övezte. Nina Cassian legszebb versei magyarul is megjelentek különböző kortárs antológiákban, folyóiratokban, illetve a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó szerzői kötetében.
Amerikai hírforrások szerint tisztelői jövő héten vesznek búcsút Nina Cassiantól New Yorkban, majd hamvait Romániában helyezik örök nyugalomra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


