Az ország legnagyobb ünnepi rendezvényén
Változatos húsvéti programokkal várnak mindenkit Ópusztaszeren
Az ország legnagyobb húsvéti rendezvényén változatos programokkal várják a vendégeket vasárnap és hétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
2014.04.17 09:03MTI
Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője elmondta, hogy a Szeri Húsvét évek óta a park egyik legnépszerűbb rendezvénye, amelyen minden érdeklődő megismerheti és megtapasztalja a magyar hagyományra jellemző húsvéti szokásokat.
Rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn életre kel az ópusztaszeri skanzen, korhű ruhákba öltözött menyecskék, legények elevenítik meg az ünnepi szokásokat.
Ételszentelés, tojásfestés, régimódi locsolkodás, muzsikaszó, néptánc és kézműves foglalkozások várják mindazokat, akik a természethez közel szeretnék eltölteni a kereszténység egyik legfontosabb ünnepét.
A vasárnapi program egyik leglátványosabb elemének a határkerülés ígérkezik. A hagyomány szerint az ünneplőbe öltözött legények lóháton, a leányok szekéren járták körbe a falut, hogy megkérjék a „Fennvalót, őrizze meg a falu határát és lakóit minden bajtól”.
A parkban a legények ezúttal ló helyett gólyalábakra szállnak majd, s így kerülik meg a skanzent. A hétfői nap legjobban várt eseménye pedig a hagyományos locsolkodás, ahol az is előfordulhat, hogy az ünneplőbe öltözött menyecskék mellett a látogató lányoknak és asszonyoknak is jut a vízből.
A Szeri Húsvéton vásári forgataggal, kézművesek kavalkádjával is várják a látogatókat, akik ünnepi ételeket – többek között birkagulyást és kalácsot is kóstolhatnak -, valamint azok elkészítési módját is elsajátíthatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06