Punkok gyerekkórussal!
Ma van az első "teljes értékű" szigetes nap!
A nulladik napon 57 ezer látogatója volt a Szigetnek, közülük 50 ezren a gyolcsba bugyolált Cyborg Eddie-t, na meg az Iron Maiden prezentálta óriási showt nézték a Nagyszínpadon.
Újabb vicces képek a sziget nulladik napjáról 
Lauren Harris is fellépett tegnap!
Bruce Dickinson a napokban volt 50 éves viszont 100 éve találták meg a Willendorfi Vénuszt, de ennek nincs köze a heavy metálhoz. Annál inkább a Sziget Octopus helyszínéhez, ahol egy 5 méter magas világító vénusz szobor szólal meg naponta ötször, 5 különböző korú nő, különböző hangulatú dalban érzékelteti korát és az idő múlását.
Az első „teljes értékű” szigetes napot a Nagyszínpadon az Anti Flag indítja. A zenekar egy kisebb gyermekkórust kért a szervezőktől. Végül is Nyíry Lola énektanár által verbuvált 10 tagú kórus száll be néhány számba. Az alkalmi dalárdában van két 16 éves, egy 11 éves, négy 10 éves és három 9 éves énekes, akik a szöveget és a dalt előre megkapták, azonban a zenekarral először a fellépés előtt másfél órával próbálnak össze. Aztán jön az MGMT, gyerekkórus nélkül, a Flogging Molly majd Alanis Morissette, aki anyai ágon magyar.
A Nagyszínpadot szerdán a The Kooks zárja, a világzenén lesz még – mások mellett - Leningrád és Seun Kuti és most már teljes gőzzel üzemel a Sziget, 60 helyszínen naponta 200 program, ahogy ezt már megszoktuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


