Összehegedülték
Mága Zoltán zenésztársaival beteg gyermekeket támogat
Négymillió forint adomány gyűlt össze Mága Zoltán és a Savaria Szimfonikus Zenekar jótékonysági hangversenyén, amelyet két Vas megyei beteg gyermek gyógyíttatásáért rendeztek péntek este Szombathelyen az Arena Savariában.
2014.03.29 04:30MTI
A koncert bevételét Hende Csaba honvédelmi miniszter, az est fővédnöke, valamint Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész és Mérei Tamás, a zenekar igazgatója adta át a gyermekek szüleinek.
Az összefogás révén egy csontvelő-átültetésen átesett négyéves szombathelyi kisfiú utókezelése, valamint egy Gencsapátiban élő tizennégy éves mozgáskorlátozott lány 19. műtétje és utókezelése valósulhat meg.
Hende Csaba köszönetet mondott a művészeknek és a szombathelyi közönségnek, hogy a beteg gyermekek érdekében "megmutatták a szeretet és az összefogás erejét".
Mága Zoltán arról beszélt, hogy művészként missziója a jótékonykodás és a társadalmi szerepvállalás erősítése az emberekben.
A műsor fináléja után az Arena Savaria telt házas közönsége vastapssal ünnepelte Mága Zoltánt, a város szimfonikusait, Zsédenyi Adrienn énekest, Pándy Piroska opera- és operetténekest, a Fischl Mónika, Vadász Dániel művészházaspárt, valamint a Budapesti Táncművészeti Stúdió táncosait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


