Visszaszolgáltatják
Valóban a Hatvany-gyűjteményé a Tate falán lógó Constable-kép
Valóban Hatvany Ferenc gyűjteményéből származik John Constable angol művész Hajó partra vontatása Brightonnál című 1824-es festménye.
2014.03.28 07:23MTISzerencsére, a londoni Tate galéria a brit kormány javaslatának eleget téve visszaszolgáltatja a képet a jogos tulajdonosoknak - erősítette meg az MTI-nek az örökösöket képviselő ügyvéd, emlékeztetve arra, hogy a második világháború végén elhurcolt kollekció számos további darabjának sorsa még mindig ismeretlen.
Peresztegi Ágnes csütörtök este elmondta, a Mravik László által szerkesztett Sacco di Budapest című, a témában alapműnek számító kiadványban szerepel a Constable-festmény, így 1998 óta bárkinek feltűnhetett volna, hogy a Tate galériában lévő mű azonos azzal, amely a Hatvany-gyűjteményben volt. Ez azonban csak 2011-ben történt meg, amikor egy művészettörténész összevetette az eltűnt képek listáját több angliai múzeum gyűjteményével, és észrevette, hogy a festmény a Tate kiállításán függ a falon. Ez azért is meglepő, mert a Sacco di Budapest szinte minden fontosabb múzeumnak megvan Európában, így a Tate galériának is - mutatott rá Peresztegi Ágnes.
A kép történetét firtató kérdésre azt válaszolta, nem lehet tudni, hogy a festmény miként került ki a gyűjteményből, és azt sem, hogyan jutott Angliába az 1960-as évekre, de az biztos, hogy 1944-ben, a zsidóüldözés alatt tűnt el a gyűjteményből.
Az örökösök külföldön élnek, a képpel kapcsolatos terveik még nem ismertek. "Egyelőre annak örülnek, hogy a közeljövőben átvehetik a festményt" - tette hozzá Peresztegi Ágnes. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az egykori rangos gyűjteményből számos további kép, műtárgy sorsa ismeretlen - vagy ismert ugyan, de például Oroszországban vannak, ahonnan egyelőre nem sikerült visszakapni őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


