A Jamnaja-kultúra beszivárgása a Kárpát-medencébe
Rézkori gödörsírt tártak fel Hajdúnánás határában
Késő rézkori gödörsírt tártak fel a régészek tavaly nyáron Hajdúnánás határában, egy valamikori kurgán (más nevén kunhalom) alatt.
2014.03.25 14:55MTI
Képünk illusztráció
Ennek az úgynevezett Jamnaja-kultúrának a beszivárgása hozta magával a Kárpát-medencébe a bronzöntés hagyományát, amely innen továbbterjedve egész Nyugat-Európában meghonosodott, ezzel az egész térség fejlődési irányát meghatározta - hangsúlyozta Dani János, a debreceni Déri Múzeum régészeti tárának vezetője és Kulcsár Gabriella, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa a projektzáró alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A projekt célja az volt, hogy vizsgálják a Krisztus előtti 4. évezred végén, 3. évezred első felében a kelet-európai, úgynevezett sztyeppe öv területén kialakult nomadizáló, nagyállattartó Jamnaja-kultúra legnyugatabbi európai elterjedési területét. Vizsgálták a projektben résztvevők Európa legkorábbi nomádjainak, anyagi kultúrájuknak, életmódjuknak, az egykori környezetre és a kontinens további történetére gyakorolt hatásait - mondták el a szakemberek.
Minderre a sajátos temetkezési szokásuk eredményeként emelt kurgánok feltárásával, sokrétű tudományos vizsgálatával remélt választ kapni a kutatás - jegyezte meg Dani János.
Hozzátette: az alapgondolat szerint ráadásul nem a magas, még nem bolygatott halmok feltárására, hanem az idők során elpusztult (elhordott), de geofizikai kutatási módszerrel azonosítható helyű egykori halmok alaptemetkezéseinek feltárása volta céljuk.
A szakemberek választása a Hajdúnánás határában lévő úgynevezett Zagolya-legelő területére esett, ahol két egykori halomtemetkezés (egy római császárkori és egy őskori) feltárására nyílt lehetőség múlt év augusztus 19. és szeptember 6. között. A kutatást nyári iskola keretein belül a projektben résztvevő 5 nemzet 9 egyetemistája és az azt vezető régészek végezték - közölték a sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


