Kiállítás a magyar sajtófotókból
Forrongó Kijev a Capa Központban
Megnyílt, és vasárnapig megtekinthető a Forrongó Kijev - a szomszédos főváros magyar fotóriporterek szemével című minikiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, amely hét magyar fotós, több mint 70 fényképén keresztül idézi fel az egy hónappal ezelőtti kijevi eseményeket.
2014.03.22 04:30MTI
Fotó: MTI
A kiállítással Magyarország becsatlakozott egy nemzetközi folyamatba, hiszen a központ tárlatával egy időben Londonban, Finnországban, Kanadában is rendeznek a témát feldolgozó bemutatókat - hangsúlyozta Feledy Botond, a Kitekintő magazin főszerkesztője a péntek esti megnyitón.
Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ez az első olyan tárlat az intézmény életében, amelyhez hasonlókért megalakult a központ: gyorsan és jól reagál a mindennapok történéseire.
Szinte soha nem láthatók együtt a különböző sajtótermékekben egy témában megjelent fotók, nincs olyan felület, ahol ezeket meg lehetne mutatni, annak ellenére, hogy így többet meg lehet tudni egy eseményről, mint csupán az egyik fotós képeiből - hangsúlyozta Virágvölgyi István, az MTI Fotószerkesztőségének vezetője, aki bemutatta a képek alkotóit is.
A falon kinagyított képeken és két kivetítőn Beliczay László (MTI/MTVA), Bielik István (Népszava), Földes András (Index.hu), Hajdú D. András (Origo.hu), Hirling Bálint (Vs.hu), Szabó Balázs (Heti Válasz) és Végh László (Magyar Nemzet Magazin) több mint 70 felvétele látható.
A Capa Központ projektgalériájának célja, hogy kurrens témákat feldolgozó minitárlatok is megjelenjenek, hiszen az intézmény nem csupán múzeumként, hanem élő kortárs művészeti központként kíván működni.
A vasárnapig nyitva tartó minitárlat a március 28-tól látható Magyar Sajtófotó Kiállítás felvezető programja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


