Kronológia
Pápa-képek bélyegen
A Vatikáni Posta is megünnepli az egyházfő pápasága második évének kezdetét négy bélyeg kibocsátásával.
2014.03.16 05:30MTI
A 70 és 85 centes, valamint a 2 és 2,50 eurós névértékű vatikáni bélyegek március 21-én jelennek meg és a tavaly március 13-án megválasztott Ferenc pápa első évének jelentősebb eseményeit ábrázolják.
A 85 centes bélyegen látható pápai képmás szerepel egy fülöp-szigeteki, a Vatikánnal közös kiadású bélyegen is.
Ünnepi bélyegsorozatot adnak ki április 27-re is XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása alkalmából - közölte a Szentszék postája.
Az 1929-ben alapított Vatikáni Posta minden jelentős egyházi eseményt bélyeggel örökít meg. A rendkívüli alkalmakra kiadott bélyegekért a gyűjtők is sorban állnak, vagy interneten rendelik meg őket.
A gyorsaságáról híres Vatikáni Postának négy hivatala van a pápai állam területén, egyik a Szent Péter tér oldalában, ahol a turisták is feladhatják képeslapjaikat. A vatikáni bélyegek csak itt érvényesek, az olaszországi postaládákba dobott levelek érvénytelenek a vatikáni bélyeggel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
- 10:40 A ChatGPT is besegített az idei Goncourt-díjas regénybe
- 8:20 Magukra hagytak három kikötött kutyát - az utolsó pillanatban érkezett a segítség
- 6:17 Egyetlen nap alatt 108 buddhista sztúpát emeltek Bhutánban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


