Wes Anderson filmje
Rekordot döntött Észak-Amerikában A Grand Budapest Hotel
A Fox Searchlight a hétvégén bevezetésként négy filmszínházban kezdte forgalmazni a Ralph Fiennes, Edward Norton, Bill Murray, Tilda Swinton, Adrien Brody, Jude Law szereplésével forgatott produkciót.
2014.03.10 11:13MTI
Forrás: youtube.com
Rekordot döntött Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmje a hétvégén Észak-Amerikában: játékfilm még soha nem ért el ekkora mozinkénti jegybevételt ilyen rövid idő alatt.
A Fox Searchlight a hétvégén bevezetésként négy filmszínházban kezdte forgalmazni a Ralph Fiennes, Edward Norton, Bill Murray, Tilda Swinton, Adrien Brody, Jude Law szereplésével forgatott produkciót. Az első adatok szerint a mozik átlagbevétele 200 ezer dollár (45 millió forint) volt - ismertette vasárnap az indiewire.com.
A Fox a hétvégétől tovább bővíti a forgalmazást, a tervek szerint New Yorkban és Los Angelesben összesen 65-75 filmszínházban vetíti majd a filmet.
Két éve Anderson Holdfény királyság című filmje is jól mutatkozott be a mozipénztáraknál: szintén korlátozott számú moziban kezdték forgalmazni, és 130 ezer dollár fölötti átlagos jegyeladást produkált egy nap alatt.
"Tudtam, hogy jó premier lesz, de ez a teljesítmény minden elképzelést felülmúlt" - jelentette ki Frank Rodriguez, a Fox forgalmazási főnöke, aki főleg annak tulajdonította a diadalt, hogy Andersonnak nagy rajongótábora van, amely már alig várta, hogy láthassa új filmjét.
A Grand Budapest Hotel a februári Berlinalén a zsűri nagydíját kapta, és csaknem száz kritika alapján a tekintélyes Rotten Tomatoes filmes honlap is 90 százalékot, ötből négy és fél csillagot adott a produkciónak.
Wes Anderson két filmje közé befurakodva névrokona, Paul Thomas Anderson The Master című munkája is dobogós a játékfilmes rekorderlistán, a Philip Seymour Hoffman főszereplésével készült drámára 2012-ben bemutatásakor egy nap alatt átlagosan több mint 147 ezer dollárért váltottak jegyet a nézők mozinként.
A magyar nézők március 20-tól láthatják A Grand Budapest Hotelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


