30 évnyi kölcsönbérlet után megvették
Körúton a híres brit festmény
A brit művészet egyik legjelentősebb alkotása. Ön látta már?
2014.03.08 09:55MTI
Salisbury Cathedral from Meadows
A Salisbury Cathedral from Meadows című festmény Wales fővárosában, Cardiffban látható péntektől hat hónapon át, utána pedig Nagy-Britannia több múzeumában bemutatják. A körút négy évig tart majd.
A sötét tónusú alkotás egy évvel a művész feleségének halála után, 1831-ben készült. Constable maga is ezt tartotta mesterművének, és mindig is azt akarta, hogy a nemzeti gyűjtemény része legyen.
A salisburyi székesegyházat ábrázoló festményt 2013-ban 23 millió font (mintegy 8,6 milliárd forint) feletti összegért megvásárolta a londoni Tate - ahol előtte harminc évig kölcsönben szerepelt -, mégpedig azért, mert félő volt, hogy az alkotás külföldre kerül. "Ez a mű a 19. századi brit művészet egyik legjelentősebb darabja, amely minden egyes pennyt megér" - hangsúlyozta akkor Nicholas Serota, a Tate Britain igazgatója.
A londoni múzeum négy nemzeti és regionális intézmény - a Walesi Nemzeti Múzeum, a National Galleries of Scotland, a Colchester and Ipswich Museums, a Salisbury and South Wiltshire Museum - segítségével és állami támogatással vásárolta meg a művet a néhai Lord Ashton gyerekeitől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


