Ez már túl sok a török szemnek
Betiltották Lars von Trier "A nimfomániás" című filmjét
Meztelenséget és szexuális jeleneteket ábrázoló részei miatt betiltották Lars von Trier A nimfomániás című filmjének mozis forgalmazását a török hatóságok.
2014.03.04 15:35MTI
A kétrészes produkció februárban sikerrel debütált a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A filmfolyam első epizódjának premierjét március 14-re, a második bemutatóját március 21-re tervezték Törökországban. A filmek csak 18 éven felülieknek ajánlva kerültek volna forgalomba. Hétfőn azonban a török filmes hatóság, amelynek vezető testületében a kulturális, a belügyi és az oktatási tárca képviselői ülnek, túlnyomó többséggel leszavazta a mozis bemutatást.
A döntés ellen szavazó Yamac Okur szerint a határozat kimeríti a cenzúra fogalmát: "elfogadhatatlan, hogy bármely mozifilmet eltiltsanak a kereskedelmi forgalmazástól. Korhatárhoz lehetett volna kötni, máskülönben ez cenzúra" - írta Twitter-bejegyzésében.
A nimfomániás egy nő szexuális ébredését meséli el gyermekkorától 50 éves koráig. A főszerepben Charlotte Gainsbourg látható Stellan Skarsgard és Shia LaBeouf oldalán.
Januárban Romániában is hasonló döntés született a filmről, ám a kulturális tárca végül felülbírálta a tiltást és lehetővé tette a produkció mozis forgalmazását.
A magyar filmszínházak január közepétől vetítik az első részt és február 6-án volt a második premierje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06