Paravándorok
BÁBU Fesztivál a Budapest Bábszínházban
Tíz előadást láthat a közönség az idén ötödik alkalommal megszervezett BÁBU Fesztiválon március 17. és 20. között a Budapest Bábszínházban.
2014.03.02 06:30MTI
A BÁBU Fesztivál célja indulása óta változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült kamara-bábelőadásait bemutatni a fővárosban - olvasható a Budapest Bábszínház közleményében.
Az V. BÁBU Fesztiválon több korosztály számára kínálnak előadásokat, számos műfaj megjelenik és az eddigiekhez hasonlóan több olyan produkció szerepel a programon, amely Budapesten első alkalommal látható.
Mint írják, a színházat négy napon át jól ismert mese- és történelmi hősök népesítik be, köztük Hamupipőke, Babszem Jankó, Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet és Mátyás király.
A klasszikusok mellett kortárs irodalmi alapanyagból készült produkciók is szerepelnek a műsoron: Peter Bichsel történeteit Szabó Borbála írta színpadra Én vagyok én, te vagy te címmel, Kormos István-műveket is láthat a közönség, Gimesi Dóra Tíz emelet boldogság című meséjének színpadi változatát pedig a BÁBU Fesztivál alatt mutatja be a Budapest Bábszínház és a Mesebolt Bábszínház.
Mint a közleményben olvasható, az idei meghívottak között is kitüntetett szerepet kapnak a határon túli magyar bábosok: Écsi Gyöngyi visszajáró vendég, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata pedig először játszik a Budapest Bábszínházban.
Kifejezetten a felnőtteknek szól két esti előadás, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2013-ban végzett bábosok hoztak létre: a HUPS Crew és a Nylon Group egyaránt a báb határait feszegeti, a báb és a zene kapcsolatát kutatja.
Március 17-én a pécsi Bóbita Bábszínház Hamupipő és a budapesti Nylon Group Burok című előadása látható. A fesztivál második napján a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Én vagyok én, te vagy te és a budapesti HUPS Crew Jam című produkciója várja a közönséget.
Március 19-én a hetényi Árgyélus Színház Szőlőszem Kálmán és a pécsi MárkusZínház Mátyás király szárnyai című előadását játsszák. A fesztivál utolsó napján délelőtt a hottói Ziránó Színház Babszem Jankó, valamint a debreceni Hepp Trupp és Vojtina Bábszínház Batu-tá kalandjai című produkciója, délután pedig a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kormos képpel mutogat című előadását láthatja a közönség. A fesztivál zárónapján tartják a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közös bemutatót is, Tíz emelet boldogság címmel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


