Az érdeklődők kézbe vehetik a bábokat
Mackókiállítás a bábszínházban
Vezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők a 101 kismackó (és néhány ráadás) című kiállítást vasárnap a Budapest Bábszínház Koós Iván Galériájában.
2013.10.26 11:05MTI
A 2014. január végéig látogatható tárlat az Állami, majd a Budapest Bábszínház színpadán korábban és jelenleg "játszó" mackóbábokat mutatja be, és a színház egykori dramaturgja, Lázár Magda mackógyűjteményének egyes darabjait is megtekinthetik az érdeklődők - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
A legrégebbi medve az 1953-as Hófehérke és a hét törpe epizódszereplője volt, a legfiatalabb macik pedig a jelenleg is műsoron levő Hajnali csillag peremén című előadásban "lépnek fel". A bábok legtöbbjét Gábor Éva jegyzi, de a tervezők között megtalálható Ambrus Imre, Bródy Vera, Dánielffy Tibor, Koós Iván, Vlagyimir Korgogyinov, Lévai Sándor, Mátravölgyi Ákos, Ősz-Szabó Antónia, Sipos Katalin, Sisak Péter és Sóti Klára is.
A bábok és macik mellett a látogatók Agócs Írisz Tandori Dezső két kötetéhez készült - Medvék minden mennyiségben, Medveálom madárszárnyon - illusztrációit és Marék Veronika Boribon-sorozatát is megtekinthetik.
Az idei évad újdonsága a kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetés, amelyen az érdeklődők kézbe vehetik a bábokat és megismerhetik keletkezésük történetét: október 27-én a Boribon és Annipanni című előadás előtt, november 10-én a Fehérlófia, december 15-én pedig a Diótörő előtt várják az érdeklődőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


