Vidám télűzővel
Érdemes báránynak öltözni: nyit a szentendrei Skanzen
Abárányjelmezben vagy -maszkban érkezők ingyen, illetve kedvezményesen léphetnek be a múzeumba.
2014.02.28 02:30MTI
Zajos mulatsággal, vidám télűzővel nyit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szombaton.
Egyebek mellett farsangfarki zajos téltemető szokásokkal, asszonyfarsanggal, álesküvőkkel és állatalakoskodók felvonulásával várják szombattól a látogatókat a Skanzenben, ahol a téli szünet után ismét színes programokat kínálnak hétvégenként a vendégeknek - tájékoztatta az MTI-t az intézmény sajtóreferense.
Az asszonyfarsang szokását bemutatva Kecskés Noémi elmondta, hogy az asszonyok beöltöztek, és énekelve, tréfálkozva járták a falut, annak a férfinak pedig, aki az útjukba akadt, bepamacsolták az arcát, majd fakéssel "megborotválták". A hétvégén az asszonyok és a lányok a muzsika és a tánc mellett számos női praktikával is találkozhatnak, a pártában maradtak szerelmi és férjjóslással tudakolhatják meg, ki lesz a jövendőbelijük. "A hívatlan férfi látogatók ugyanakkor furfangos próbatételekre számíthatnak" - tette hozzá.
A látogatók egy lánycsúfoló szokással, a tuskóhúzással is megismerkedhetnek - emelte ki a múzeum munkatársa, hozzátéve, hogy a néphagyomány szerint akik a farsang végéig nem mentek férjhez, ahhoz egy fatuskót vagy kisebb fadarabot kötöttek, s azt kellett elhúzniuk egy bizonyos távolságra.
A gyerekprogramok közül Kecskés Noémi többek között Cibere vajda és Konc király csatáját emelte ki, amelynek keretében a kisebbek számot adhatnak ügyességükről, de kipróbálhatják a Skanzen farsangi jelmezeit, beöltözhetnek maskarába, vagy maguk is elkészíthetik saját állatmaszkjukat a kézműves műhelyekben.
A gasztronómiai kínálatban ott lesz a farsangi fánk, amely ennek az időszaknak az elmaradhatatlan édessége - magyarázta a sajtóreferens. A süteménynek mágikus erőt tulajdonítottak, mert a hiedelem szerint amelyik házban fánk készül, annak tetejét megkíméli a vihar.
Kecskés Noémi arra is felhívta a figyelmet, hogy a bárányjelmezben vagy -maszkban érkezők ingyen, illetve kedvezményesen léphetnek be a múzeumba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
- 16:20 Megszünteti a hazai gyártást a legrégibb szlovákiai pezsgőgyár
- 14:18 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat Kiskunfélegyházán
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


