Meg kell semmisíteni
Elégethetik a hamisnak bizonyult Chagall-festményt
Könnyen lehet, hogy elégetik egy brit gyűjtő két évtizede százezer fontért vásárolt Chagall-festményét, amelyről egy francia szakértői bizottság megállapította, hogy hamisítvány, az ottani törvények értelmében ezért meg kell semmisíteni.
2014.02.03 18:15MTI
Martin Lang, a brit gyűjtő hétfőn elmondta: a döntés összezavarta, de még mindig reméli, hogy visszaadják neki a képet.
Az üzletember 1992-ben vásárolta a fekvő női aktot ábrázoló akvarellt százezer fontért abban a hitben, hogy a mű Marc Chagall hiteles alkotása, amely 1909-1910 környékén született.
Lang fia a közelmúltban egy hamisításokról szóló BBC műsor szakértőit kérte fel, hogy állapítsák meg, autentikus-e a festmény. A hitelesség megállapítására Párizsba küldték a művet a Chagall Bizottsághoz, amelyet az orosz származású Chagall unokája működtet nagyapja örökségének megőrzésére.
A bizottság azonban kijelentette, hogy a festmény hamisítvány, és a francia törvények értelmében meg kell semmisíteni. Lang szerint az egésznek semmi értelme, olyan, mintha "bosszút akarnának állni".
A gyűjtő hangsúlyozta, hogy a mű az ő tulajdona, és nem érti, hogy "a bizottság miért ilyen drákói". Hozzáfűzte: úgy véli, nem a hozzá hasonló művészetszeretőket kellene megbüntetni a hamisításért. "Úgy tűnik csak eltántorítják a becsületes embereket attól, hogy hitelesítsék a birtokukba került műalkotásokat" - mondta.
A BBC műsorvezetője, Fiona Bruce elmondta: a 63 esztendős Langot nem tájékoztatták arról, hogy a festményét megsemmisíthetik, ha hamisnak bizonyul.
"Martin csak a Chagall Bizottsággal hitelesíttethette a képét, nem volt más választása. De azt nem tisztázták vele, hogy ha a bizottságnak nem tetszik a festmény, elégethetik. Hogy fordul majd valaki megint a bizottsághoz egy képpel, annak tudatában, hogy így reagálnak?" - tette fel a kérdést Bruce. Az 1985-ben elhunyt Chagall az egyik legnagyobb hatású modernista festőművész volt, munkái dollármilliókért cserélnek gazdát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


