A magyar kultúra napja
Látta már a Himnuszt?
Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy-díjas kerámiaművész Himnusz című porcelán "lámpaszobra" is látható lesz azon a kiállításon, amely a magyar kultúra napja alkalmából a Duna Palotában rendezendő vasárnapi ünnepség keretében nyílik meg.
2014.01.17 19:55MTI
A Pannon 2014 című tárlatot Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitja meg.
A kiállítás részben egy dokumentatív bemutató, részben pedig azokat az anyagokat vonultatja fel, amelyekkel a keramikusművész általában dolgozik - mondta el Pannonhalmi Zsuzsa pénteken az MTI-nek.
A művész több csoportos kiállítást szervezett már, de mostani tárlatának anyagát maga állította össze. "Végre nem kellett egyensúlyoznom a művészek érdekei között, hanem szabadon játszhattam és azt válogathattam be a kiállításba, amit csak akartam" - fogalmazott a művész.
A tárlat anyaga három nagyobb lélegzetű munka köré csoportosul. Az egyik a kútvölgyi zarándokház Krisztus színeváltozása című reliefje, a másik - a magyar kultúra napjához illeszkedve - a Himnusz című "lámpaszobor", amelyen Kölcsey sorai képekben jelennek meg. A kiállítás ezek mellett bemutatja a hamarosan elkészülő Péceli Parnasszus pegazusának makettjét is.
Látható lesz két fotón a pálházi kisvasút végállomásán lévő Szarvas-kút és Pannonhalmi Zsuzsa kiállítja az ősi magyar motívumokat felvonultató Szarvas-oltárt is. A tárlaton több rajzot, köztük például a budapesti állatkert Oroszlános kútjának kis oroszlánjairól készült munkákat, valamint különféle használati tárgyakat, például dobozokat és vázákat, illetve csillagplasztikákat is láthat a közönség február 15-ig a Duna Palotában.
Pannonhalmi Zsuzsa 1974-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia szakán, mestere Csekovszky Árpád volt. Hódmezővásárhelyen 1996-ban hozta létre a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06