Jótékony célra ajánlotta az egyházfő
Február elején árverezik el a pápa Harley-Davidsonját
Február elején Párizsban árverezik el Ferenc pápa Harley-Davidson motorkerékpárját, amelyet a katolikus egyház feje jótékony célra ajánlott fel.
2014.01.13 17:53MTI
MTI
A 12-15 ezer eurót érő, 1,585 literes Dyna Super Glide modellt február 6-án a Grand Palais párizsi kiállítási csarnokban bocsátják áruba - jelentette be hétfőn Londonban a Bonhams aukciósház.
A motorkerékpárt 2013 júniusában, a kultikus márka születésének 110. évfordulója alkalmából kapta ajándékba a katolikus egyházfő. Novemberben egy külön szertartás keretében a pápa ráírta nevét a kétkerekű jármű üzemanyagtartályára.
Az árverezőház szerint nem tudni, hogy Ferenc pápa használta-e valaha is a Harley-Davidsont, de az biztosra vehető, hogy kevés kilométer van motorkerékpárban. A közismerten szerény Jorge Bergoglio Buenos Aires érsekeként főleg a közösségi közlekedést használta.
A motorkerékpáron kívül árverésre bocsátanak a párizsi aukción egy Harley-Davidson bőrdzsekit is, amelyet szintén szignált a pápa. A tárgyakat a pápa a Caritas Roma katolikus segélyszervezetnek ajánlotta fel, amely a bevételből a római Termini-főpályaudvarnál lévő hajléktalanszállóját és ingyenkonyháját újítja fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


