Welcome
Örömmel fogadja a szentföldi katolikus egyház a pápa látogatását
"Szívélyesen", örömmel fogadták a Szentföld katolikus egyházának vezetői a Vatikán vasárnapi bejelentését, miszerint Ferenc pápa májusban a térségbe látogat.
2014.01.06 06:30MTI
Fotó: MTI
Az egyház által kiadott közlemény szerint vezetői "bíznak abban, hogy e látogatás nemcsak egy nemzetközi esemény lesz, hanem a szeretet üzenete is a felkeresett országok lakóihoz". A szentatya május 24. és 26. között látogat el Ammánba, Betlehembe és Jeruzsálembe. A meghívásokat Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnöktől kapta vatikáni audienciák alkalmával.
A WAFA palesztin hírügynökség által ismertetett közleményében Abbász is üdvözölte a tervezett látogatást, hangsúlyozva "e vizit fontosságát, amely reményeink szerint jótéteményeket és békét hoz a megszállástól szenvedő palesztin népnek". "E látogatás hozzájárulhat a szabadságra, igazságra és függetlenségre törekvő palesztin nép szenvedéseinek enyhítéséhez" - tette hozzá.
A szentföldi katolikus püspökök gyűlése, amely a különböző (római és keleti) katolikus közösségek püspökeit képviseli, közleményében "örömét fejezte ki". A püspökök azt hangsúlyozták, hogy "a látogatás fő célja a szeretet, az együttműködés és a béke terjesztése és előmozdítása lesz a térség lakói között". Utaltak a közelgő pápai zarándoklat ökumenikus jellegére is, ami "szemléltetheti az összes egyház egység iránti vágyát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


