A film forog tovább
Kern András újra mozifilmet rendez
Kern András rendezésében és főszereplésével készül a Gondolj rám című film, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap 200 millió forinttal támogat. A forgatókönyvet a színész-rendező és Vámos Miklós írta.
2013.12.18 15:09MTI
A Sztracsatella (1996) és A miniszter félrelép (1997) című mozifilmek után rendez újra Kern András. A Gondolj rám című tragikomédia főszerepeiben Kern András mellett Eszenyi Enikő tűnik majd fel. A film zeneszerzője Presser Gábor, operatőre Ragályi Elemér - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Magyar Nemzeti Filmalap, amely közleményében emlékeztet arra, hogy a forgatókönyvet a szervezet szakmai és anyagi támogatásával fejlesztették az alkotók.
A mai pesti történet főszereplője egy sebészorvos, aki miután megtudja, hogy halálos beteg, úgy dönt: szeretteit megkíméli attól, hogy halála után sirassák, gyászolják és szomorkodjanak miatta. Ennek érdekében hátralévő idejét annak szenteli, hogy mindenkivel megutáltatja magát - ismertette a készülő film cselekményét a közlemény.
A produkció az Inzert44 Kft. gyártásában készül, a forgatás a tervek szerint nyáron lesz budapesti helyszíneken. A filmet várhatóan 2015 februárjában láthatja a közönség.
Az összegzés felidézi, hogy a filmalap támogatásával már 21 film forgatása befejeződött, közülük 5 egész estés alkotás már be is mutatkozott a nagyközönségnek itthon és rangos nemzetközi fesztiválokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


