December 17-én lesz a temetés
Elhunyt Szabó Éva marosvásárhelyi népi iparművész
Elhunyt Szabó Éva Marosvásárhelyen élő és alkotó népi iparművész, nyugalmazott néptánctanár.
2013.12.13 16:02MTI
Az Életfa-díjjal, illetve idén Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Szabó Éva szerdán hunyt el - közölte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete pénteken az MTI-vel. Az elhunyt népi iparművész temetése december 17-én kedden 15 órakor lesz Marosvásárhelyen.
Szabó Éva az 1970-es évek közepén egyik katalizátora volt az éledő erdélyi táncház-mozgalomnak. A nyolcvanas évek közepén eltávolították tanári állásából, ekkor kezdte tanulmányozni a kalotaszegi varrottasokat, hímzéseket, gyűjteni a mintákat és újraalkotva azokat népi iparművészként is rangot vívott ki a szakma és a nagyközönség körében, az erdélyi hímzésművészet egyik legkiválóbb mesterévé vált.
A romániai rendszerváltást követően elsők között szervezte meg a népi kultúra művelését és bemutatását lehetővé tevő mozgalmakat. Férjével, Szabó György Pállal életre keltette a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc találkozókat, amelyeknek több mint két évtizede alatt szinte valamennyi közép-erdélyi néprajzi vidék bemutatkozott.
Állami kitüntetését a romániai magyar táncház-mozgalom és népi tehetségkutató rendezvények szervezésében végzett munkája, néptánc- és néphagyománygyűjtő tevékenysége elismerésként kapta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


