Magyar alkotásokkal
A Pilseni Rajzbiennálé válogatott munkái a Cseh Centrumban
A Pilseni Rajzbiennále válogatott anyagából, köztük magyar díjazottak munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten, a Cseh Centrumban.
2013.12.11 03:30MTIA biennále rövid idő alatt a nyugat-csehországi város kulturális életének meghatározó részévé vált. A 2012-es, nyolcadik szemle anyagának válogatását idén másodszor mutatják be Magyarországon.
Az első tárlat a Szombathelyi Képtárban volt látható október 3. és november 24. között, Budapesten pedig február végéig lesz kiállítás a győztes munkákból - mondta el az MTI-nek Gál Róbert, a Cseh Centrum munkatársa.
Az idei magyar díjazottak, Kovács Péter Balázs, Nagy Gábor György, Zsankó László és Kókay Krisztina alkotásait is megismerheti a közönség. Az első pilseni biennálét 1996-ban csak cseh művészeknek rendezték. A seregszemle 1998-ban vált nemzetközivé, amikor más közép-európai művészeket is meghívtak.
A tavalyi biennálén már 38 országból 112 alkotó 138 munkáját mutatták be. Vándorkiállításokat 2006-tól szerveznek azzal a céllal, hogy a válogatott kollekció külföldi bemutatásán túl az adott ország képzőművészeit meghívják a következő biennáléra.
A nemzetközi zsűri munkájában részt vesz a cseh kulturális minisztérium, Pilsen városa, a cseh, a szlovák, a német képzőművészek és a magyar grafikusművészek szövetségének képviselője is. Közösen ítélik oda a biennále fődíját, a Grand Prix-t, és a biennále különdíját.
A fődíjat kétszer nyerte magyar képzőművész: Sóváradi Valéria 2004-ben és Madácsy István 2006-ban. A tavalyi biennále győztese Martin Zálesák cseh grafikusművész volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


