Elkelt
Több mint 93 millió forint egy rajzolt térképért
425 ezer dollárért árvereztek el az Egyesült Államokban egy japán világháborús térképet Pearl Harbor megtámadásáról.
2013.12.07 14:17MTI
Bejött a becsült ár (Fotó: Christie's)
A Pearl Harbor elleni támadás után 72 évvel került kalapács alá a japán légierő egy háborús térképe. A történelmi dokumentumot a Christie's aukciósház előzetesen 400-600 ezer dollárra (87-132 millió forint) becsülte.
A térkép valójában a japánoknak az amerikai csendes-óceáni flottára mért támadásáról szóló sikerjelentés, amelyet a világháború egyik mérföldkövének számító 1941. december 7-ei esemény után Hirohito császár elé tártak.
Fucsida Micuo repülőtiszt a csapás után rajzolta meg a 79-szer 58 centiméteres térképet a hadihajókkal Hawaii kikötőjében. A dokumentumon a torpedóvetők pályáját éppúgy megrajzolta, mint a találatokat jelző lángokat.
A kapitány vezette az amerikaiak elleni hadművelet első hullámát. Később áttért a keresztény hitre, és az Egyesült Államokba költözött. A térkép idővel egy amerikai történész birtokába került, majd egy gyűjtemény része lett. Ebből a kollekcióból került pénteken kalapács alá a Christie's aukciósháznál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


