Idris Elba főszereplésével
Long Walk to Freedom - rekordot döntött a Mandela-film
A volt dél-afrikai elnök Hosszú út a szabadságig című életrajzi könyve alapján készült film londoni premiervetítését félbe akarták szakítani, de Mandela lányai kérték, hogy folytassák
2013.12.06 01:30MTI
Hatalmas érdeklődés kísérte az Idris Elba főszereplésével forgatott Long Walk to Freedom (Hosszú menetelés a szabadság felé) című, Nelson Mandeláról szóló életrajzi film bemutatását Dél-Afrikában: a múlt heti premier óta a jegyeladás rekordot döntött a producerek szerint.
A 95 esztendős dél-afrikai vezető önéletrajzi könyve nyomán Justin Chadwick rendezésében készült alkotás 4,4 millió randos (94 millió forintos) bevételnél tart. A brit-dél-afrikai koprodukció először New Yorkban és Los Angelesben mutatkozott be, Barack Obama amerikai elnök novemberben a Fehér Házban tekintette meg egy különleges vetítésen, amelyen az alkotás több szereplője, valamint Mandela gyermekei közül Zindzi és Zenani is jelen volt.
A film Mandela életét követi nyomon gyermekkorától, bemutatja az apartheid elleni harcát, azt a 27 évet, amelyet börtönben töltött, majd feleleveníti, hogyan választották meg 1994-ben az ország első fekete bőrű elnökévé.
"Elmentem néhány moziba a hétvégén, és láttam, amint a felindult nézők elégedetten távoznak a film után. Nekem mint filmesnek ez nagy elégtétel" - mondta Anant Singh producer csütörtökön Johannesburgban.
Mandela történelmi életútja már több filmet és dokumentumfilmet ihletett. Az új életrajzi dráma producerei azonban hangsúlyozták: ez az egyetlen film, amely megkapta a volt államfő és a Nelson Mandela Alapítvány jóváhagyását.
Mandela egészsége az utóbbi időben erősen megrendült. "Még mindig velünk van, de ágyban fekszik" - számolt be állapotáról unokája, Ndaba Mandela.
Londonban a Nelson Mandela életéről szóló új film bemutatója végén jelentették be a dél-afrikai politikus halálhírét.
A volt dél-afrikai elnök Hosszú út a szabadságig című életrajzi könyve alapján készült film vetítését félbe akarták szakítani, de Mandela lányai kérték, hogy folytassák - közölte csütörtök éjjel egy filmes szóvivő.
Anant Singh producer a vetítés után jelentette be Mandela halálát, és egyperces néma tiszteletadást kért a nézőktől, akik közt a film szereplői mellett ott volt Vilmos cambridge-i herceg és a felesége, Katalin hercegné, valamint Zindzi Mandela, a politikus lánya.
"Végtelenül szomorú és tragikus hír volt" - mondta Vilmos herceg távoztában.
Az apartheid elleni harc jelképe, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke 95 éves korában hunyt el csütörtök este.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06