Kellemes húsvéti ünnepeket!
Meghalt Georges Lautner, több Belmondo-film rendezője
Nyolcvanhét éves korában meghalt Georges Lautner rendező, több Belmondo-film, köztük A profi alkotója.
2013.11.23 09:50MTI
A művészt pénteken érte a halál Párizsban - tudatta a rendező környezetéből származó információkra hivatkozva Remy Julienne kaszkadőr.
Évtizedeket felölelő pályája során Georges Lautner olyan filmsztárokkal dolgozott együtt, mint Jean-Paul Belmondo, Alain Delon, Pierre Richard és Lino Ventura.
Egészsége az utóbbi időben megromlott, híres filmje, a Lino Ventura főszereplésével készült Lövöldöző taták bemutatásának ötvenedik évfordulójára rendezett november eleji ünnepségre már nem tudott elutazni Nantes-ba.
Georges Lautner 1926. január 24-én született Nizzában. Karrierjét rendezőasszisztensként kezdte 1949-ben, előtte jogot tanult. Első játékfilmjét 1958-ban forgatta La Mome aux boutons címmel.
A profi mellett Belmondóval a főszerepben forgatta a Szabadlábon Velencében, a Zsaru vagy csirkefogó és a Kellemes húsvéti ünnepeket! című filmjeit. Utolsó filmjét, az Idegen a házban címűt 1992-ben is jó barátjával a főszerepben készítette.
Alain Delont a Jégkeblekben és az Egy gazember halálában, Pierre Richard-t a Mindent megmutatunk című munkájában rendezte. Jean Gabin volt a főszereplője A Pasa című filmjének, Louis de Funes pedig az Alulról az ibolyát és az Ahol az öröm tanyázik című vígjátékában szerepelt. Többször dolgozott együtt Miu Miuval és Mireille Darckal is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06