Ground Zero
Megnyílt az új World Trade Center első tornya
Megnyílt az új World Trade Center első tornya New York Manhattan városrészének azon a helyén, amelyet a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után Ground Zerónak neveztek el.
2013.11.14 11:44MTIA szigeten éveken át tátongott a sebhely, amelyet a terrortámadás ütött New York üzleti negyedén. Több mint 12 évvel a merénylet után az új World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) tervezett négy új tornya közül megnyílt az első.
A 4 WTC nevű, csupa üveg, 72 emeletes felhőkarcoló csaknem 298 méteres magasságával a legkisebb lesz az új épületegyüttes négy tornya közül. Az épületet közvetlenül a támadás csaknem 3000 áldozatának emlékműve mögé, a hajdani déli torony helyén emelték.
Michael Bloomberg, a város leköszönő polgármestere New York nagy napjának nevezte a torony ünnepélyes megnyitóját, amellyel "új, fényes fejezet kezdődik". A megnyitón részt vett Fumihiko Maki japán építész, akinek tervei alapján a felhőkarcolót építették.
A tervező elmondta: a 4 WTC két lényeges elemből áll, egyik a minimalista torony, mely a nyugalmat és a méltóságot szimbolizálja, a másik az alap, amely az újjáéledő Dél-Manhattan katalizátora kíván lenni. A jelenleg üresen álló épület főként irodáknak ad majd otthont, de üzletek és éttermek is lesznek benne.
A 200 ezer négyzetméternyi terület egyharmadát New York és New Jersey kikötői hatósága foglalja majd el, mely egyébként az ingatlan nagy részének tulajdonosa is.
Az épületegyüttes leglátványosabb tornyának, az 541 méter magas, 102 emeletes One World Trade Centernek megnyitása 2014-ben várható, azonban már május óta, keddtől pedig hivatalosan is az USA legmagasabb felhőkarcolójának számít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06