"Az apostol, aki itt adta életét az Úrért"
Első ízben állítják ki a vatikáni Szent Péter-ereklyéket
Első ízben felhozzák az alagsori kriptából és a nagyközönségnek is bemutatják a Vatikánban a Szent Péter csontjainak tartott emberi maradványokat.
2013.11.10 19:05MTI
Az ereklyék közszemlére tételét az új evangelizáció pápai tanácsának elnöke, Rino Fisichella érsek jelentette be az Osservatore Romano vatikáni napilap hétvégi számában.
Mint közölte, a csontok nyilvános bemutatására a tavaly októberben XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit éve záróeseményeként és "utolsó fénypontjaként" kerül sor november 24-én, Ferenc pápa jelenlétében.
Mint fogalmazott, a Hit éve eseménysorozatának megkoronázásaként "első alkalommal tesszük közszemlére a csontokat, amelyeket a hagyomány úgy ismer el, mint azét az apostolét, aki itt adta életét az Úrért".
A Szent Péter földi maradványaiként tisztelt, aranyszegélyes bíbor szövetbe bugyolált férficsontokat a XII. Pius pápasága idején, 1940-ben végzett ásatások során találták a Szent Péter bazilika alatt, egy olyan síremlék mellett, amelyet a 4. században emeltek Róma első püspökének és az első pápának.
A pápák soha nem állították teljes bizonyossággal, hogy a csontok az első apostoltól, az egyház alapítójától származnak. VI. Pál pápa azonban 1968-ban azt mondta, hogy tudományos vizsgálatok, amelyeket az ötvenes és hatvanas években végeztek, "nagy valószínűséggel" mutatták ki, hogy az egykori galileai halász maradványairól van szó.
Péter apostolt 67-ben végezték ki úgy, hogy fejjel lefelé keresztre feszítették Caligula cirkuszában, amely a mai vatikáni kertek területén állt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


