Kassa-Budapest
Martonyi: a 19. századnak sokat köszönhet a világ
A tizenkilencedik század történelmi jelentőségét méltatta Martonyi János szerdán Kassán, a Budapest és Kassa urbanisztikai fejlődésének párhuzamait bemutató kiállítás megnyitóján.
2013.10.23 22:44MTI
A külügyminiszter a felvidéki város Kelet-szlovákiai Múzeumában úgy fogalmazott: bár a jelen rengeteg, hihetetlen és gyors változást hozott a világnak, ám a tizenkilencedik század volt az, amelynek köszönhetjük egyebek mellett a közvilágítást, a közegészségügy megteremtését, a vasutat, akkor "jelentek meg a korszerű városok". Martonyi János szólt arról, hogy mindezek a vívmányok legalább olyan fontosak voltak, mint a digitális forradalom.
A tizenkilencedik században hatalmas változások zajlottak le az ember szellemi életében is, akkor jelentek meg a demokratikus intézmények, a jogállamiság, a tolerancia eszméje. A Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 programsorozatába szervesen illeszkedő "Párhuzamos történetek - Budapest és Kassa - főváros és régiócentrum a 19. század második felében" című kiállítás megnyitóján megjelent Rudolf Schuster, Szlovákia volt köztársasági elnöke is.
A kiállítás anyagát a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a kelet-szlovákiai múzeummal valamint a kelet-szlovákiai galériával és levéltárral együttműködve állították össze. A tárlat január 26-ig tekinthető meg. Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja az MTI-nek azt mondta, hiánypótló, a maga nemében egyedülálló tárlatról van szó, amely mind tematikájában, mind pedig a látnivalók tekintetében olyan, amelyet Szlovákiában most először mutatnak be.
A tablók a 19. századi Pest és Buda fejlődéséről szóló fotók, építészeti tervek, metszetek és egyéb kiállítási tárgyak széles körét tárják a látogatók elé úgy, hogy a főváros urbanisztikai változásait párhuzamba állítja a Kassán ugyanezen időben történtekkel. Az anyag komplex képet nyújt a két város gyáriparának, építészetének, közigazgatásának és tömegközlekedésének korabeli megújulásáról, ezen kívül bemutatja a két város kulturális értékeit is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06