Véget ért a tánc
Elhunyt László Péter balettművész
Elhunyt a Magyar Állami Operaház volt táncos-koreográfusa, László Péter. A balettművészt 59 éves korában, kedden érte a halál.
2013.10.23 15:25MTI
László Péter (balra),a Csavargók szerepében, Bartók Béla A csodálatos mandarin című művének egyik jelenetében, 1981-ben
László Péter balettművészt, koreográfust karrierje a Magyar Állami Operaház balettegyütteséhez kötötte. Jelentős karakterszólók megformálásában ért el sikereket, köztük Rothbart A hattyúk tavában vagy Páris a Rómeó és Júliában.
Táncművészi pályafutása mellett és után koreográfusként is többször bizonyított itthon és külföldön egyaránt. Legemlékezetesebb alkotásai közé tartozik a Vukán György zenéjére készített egész estés Derby, amelyet a Lovakat lelövik, ugye? című film ihletett, illetve a Liszt zenéjére megálmodott Rapszódiák.
Az önálló darabok mellett nevéhez fűződik több operaelőadás balettbetétjének elkészítése, része volt például a múlt évi Parsifal bemutató felújításában. Több aktuális felkérést kapott ezen a területen, amelyeknek már nem tehet eleget.
Nem csupán előadó és alkotó művészként dolgozott; szerepet vállalt a táncszakma közösségi életében is. Egyik alapítója, szakmai koordinátora volt a Világsztárok című balettgála szervezésének, amely a nemzetközi balettvilág csillagait hozta Budapestre hosszú éveken keresztül. Elnökségi tagja volt a 2008-ban alakult Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesületének is. Alapítója és művészeti vezetője volt a Madách Színház tánckarának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


