Forog a film
Rövidesen kiírja artfilm-forgalmazóknak szóló pályázatát az Emmi
Rövidesen kiírja az artfilmek terjesztésének támogatási pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a pályázaton a nyilvántartásba vett artmozik és artfilmforgalmazók indulhatnak.
2013.10.11 01:30MTIA kultúráért felelős államtitkárság az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy a 2013-as költségvetésben 200 millió forint szerepelt az artmozik és a filmforgalmazók, valamint egyéb filmszakmai tevékenységek támogatására, de a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében az összeg 80 millió forintra csökkent.
Mint hangsúlyozzák, a Magyar Mozgókép Közalapítvány működésének megszűnése óta első ízben idén nyílt lehetőség arra, hogy az artmozik és artfilmek forgalmazói támogatásban részesüljenek. Az új támogatási rendszer felállításához szükség volt a mozgóképről szóló törvény módosítására, amely július 1-jén lépett hatályba.
"Az artmozik támogatásának és az artfilmalkotások forgalmazói adatainak beszerzését követően feldolgozott statisztika alapján lehetővé vált egy új, teljesítmény alapú támogatási rendszer kidolgozása" - fogalmaznak a közleményben, hozzátéve, hogy az új támogatási elvek alapján készülő pályázati kiírás rövidesen megjelenik.
A Filmforgalmazók Egyesülete szerdán közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy 2013-ban az artfilmforgalmazók számára nem írt ki pályázatot sem a Magyar Nemzeti Filmalap, sem a Nemzeti Kulturális Alap, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az egyesület szerint a művészfilmek forgalmazóinak évi mintegy 120 millió forint támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy továbbra is láthatóak legyenek a mozikban a magyar és nemzetközi artfilmek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


