Felmondott
Pozsgai Zsolt még egy hónapig marad az Újszínháznál
Megerősítette újszínházbeli felmondásának hírét Pozsgai Zsolt, a teátrum művészeti vezetője csütörtökön. Elmondta: még egy hónapig köti munkaviszony az intézményhez.
2013.10.03 11:36MTI
A Blikk információja szerint az Újszínház művészeti vezetője és főrendezője, Pozsgai Zsolt szakmai és anyagi ügyeken különbözött össze Dörner György igazgatóval, ezután mondott fel.
Dörner György az ügyről részleteket nem közölt, tájékoztatása szerint a felmondásról és annak okáról az Újszínház hírlevelében és a honlapon jelentetnek meg még csütörtökön közleményt. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: új művészeti vezetőt nem neveznek ki.
"Pozsgai Zsolt a tagságát mondta fel, kapcsolata megmarad a színházzal, egyszerűen a szerződés milyensége változik meg" - fogalmazott az igazgató. Pozsgai Zsolt, aki 2012 februárjától az Újszínház művészeti vezetője, az MTI-nek csütörtökön elmondta: még egy hónapig köti munkaviszony az intézményhez.
Közlése szerint felmondásához az vezetett, hogy a színház igazgatójával, Dörner Györggyel bizonyos kérdésekben mást gondolnak. "De barátok vagyunk továbbra is" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy nem felháborodott elrohanásról van szó, hanem valaminek az "átgondolt véget vetéséről", amellyel együtt jár, hogy folyamatban lévő munkáit még lezárja.
"A rendezés és a kifejezetten művészeti munka rendben van, az ügykezelést és a színház egyéb tevékenységére vonatkozó dolgokat nem vállalom" - fogalmazott, kiemelve, hogy vezetői munkát nem vállal a továbbiakban a teátrumban.
Hozzáfűzte: ugyan munkaviszonya megszűnik, de a későbbiekben is nyitott a színházzal való együttműködésre, rendezésre. A színház jelenlegi helyzetére, működésére vonatkozó kérdésekre nem válaszolt, és felmondásának részleteiről sem akart egyelőre beszélni. Kifejtette: újszínházi vezetői munkáját megelőzően is főleg íróként, rendezőként dolgozott és ehhez szeretne most visszatérni.
Beszélt arról is, hogy csütörtökön bemutatója lesz a Bakelit Multi Art Centerben, alternatív színházi közegben, ahol a 18. századi írónak, Kármán Józsefnek ritkán játszott művét, a Fanni hagyományait láthatja rendezésében a közönség. Továbbá az októberben tartandó első bagdadi nemzetközi színházi fesztivál zsűrijében is szerepet vállal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06