Fővárosi Közgyűlés
Megkaphatja prémiumát a Madách Színház vezetője
Megkaphatja prémiumát a Madách Színház vezetője, miután a Fővárosi Közgyűlés változatlan tartalommal fenntartja a prémiumra vonatkozó határozatot, amelyet szeptember elején függesztett fel a főpolgármester.
2013.09.26 17:15MTIA határozat szerint Szirtes Tamás ügyvezető igazgató éves alapbérének 40 százalékára jogosult, az önkormányzat 4 millió 560 ezer forintot fizethet ki neki.
A testület szeptember 3-án már tárgyalta a vonatkozó indítványt, azonban annak elfogadása után a Jobbik jelezte: törvénysértőnek tartja a prémium kifizetését, miközben veszteséges az intézmény.
Tarlós István főpolgármester erre reagálva felfüggesztette az akkori határozatot és a kifizetés szabályosságának vizsgálatára kérte az önkormányzat jogászait.
A csütörtöki javaslat ismertette: a felülvizsgálat során megállapították, hogy a fővárosi önkormányzat és a Madách Színház Nonprofit Kft. érdekeit nem sérti a kifizetés, a korábbi határozat hatályon kívül helyezése vagy módosítása nem indokolt.
A képviselők 24 igen és 3 jobbikos nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el változatlan tartalommal a határozatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06