Tudta, mi az a turkológia?
Már 100 éve is intenzíven kutattuk a Keletet
A száz évvel ezelőtt elhunyt turkológus, Vámbéry Ármin életéről szóló kiállítás nyílt pénteken a Magyar Tudományos Akadémián.
2013.09.13 20:15MTIAz MTA Könyvtár és Információs Központ Vasarely Termében látható Keletkutató dervisruhában című tárlat Vámbéry Ármin személye előtt tiszteleg, egyúttal képet nyújt hagyatékáról. A turkológus életéről és munkásságáról honlap is készült, így a tudós kéziratai és egyéb dokumentumai a nagyközönség számára is elérhetővé válnak - közölte az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint megnyitó beszédében kiemelte Vámbéry Ármin életének és munkásságának üzenetét a ma élő generációk számára, és reményét fejezte ki, hogy a centenárium alkalmából szervezett programoknak köszönhetően ez az üzenet egyre többekhez eljut. Beszélt továbbá a kormány keleti nyitás politikájáról, amely gazdasági és kulturális együttműködést egyaránt jelent.
Az 1832-ben született Vámbéry Ármin, a magyarországi keletkutatás talán legkülönlegesebb pályáját bejáró képviselője száz évvel ezelőtt, 1913. szeptember 15-én hunyt el. Neki köszönhetően kezdődött el hazánkban az egyetemi turkológiai oktatás, de az MTA tagjaként sokat tett a tudós testület könyvtárának gyarapításáért is: gyűjteményéből több mint hatszáz nyomtatott könyv és hatvan értékes török, perzsa és arab nyelvű kézirat került az Akadémia könyvtárába fia, Vámbéry Rusztem adományaként.
Kapcsolódó írások:
- Szatmáry Kristóf: van mit tanulnunk az ázsiai országoktól
- Szijjártó brazil partnerével tárgyalt a keleti nyitás politikájáról
- Szijjártó: ösztöndíjprogram indul a keleti nyitás stratégia keretében
- Keleti Nyitás Kollégium indult a Lakiteleki Népfőiskolán
- Martonyi: Oroszország a keleti nyitás egyik kulcsországa
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


