The end
Visszavonul Mijazaki Hajao japán animációs filmrendező
A velencei filmfesztivál után visszavonul a világhírű japán animációs filmrendező, Mijazaki Hajao.
2013.09.02 00:30MTI
Fotó: wikipedia.org
Mijazaki úgy döntött, hogy a Kaze Tachinu (The Wind Rises) című új munkája lesz utolsó filmje, amely után nyugdíjba vonul - jelentette be Hisino Kodzsi, a Ghibli japán filmstúdió elnöke vasárnap Velencében.
A 72 éves japán mester alkotása, amely a versenyfilmek között indul a 70. velencei filmfesztiválon, a második világháború legendás japán vadászrepülőgépe, a híres Mitsubishi A6M Zero tervezőjének, Horikosi Dzsiro japán mérnöknek az életét meséli el.
Mijazaki filmrendezőként 1979-ben debütált a Cagliostro vára című filmjével. A Chihiro Szellemországban című filmje 2002-ben elnyerte a Berlinale Arany Medve-díját, 2003-ban pedig a legjobb animációs filmnek ítélt Oscar-díjat.
A rendező 1985-ben alapította meg Takahata Iszao és Szuzuki Tosio közreműködésével cégét, a Studio Ghiblit.
Mijazaki Hajao új animációs filmje kasszasiker Japánban, ám a nacionalizmus és a háború veszélyeit boncolgató alkotás egyszersmind kritikák kereszttüzébe állította az Oscar-díjas filmrendezőt.
Mijazaki a tervek szerint pénteken tart sajtótájékoztatót Velencében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


