Kiállítás az Orient Expresszről
Képek! A vonatok királya, királyok vonata
Az először 125 éve útjára indult Orient Expressznek állít emléket a budapesti Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása, A vonatok királya, királyok vonata címmel. A kedden megnyílt tárlat modellekkel, fényképekkel és eredeti vasúti relikviákkal idézi fel az egykor uralkodók, művészek és arisztokraták kedvenc járatának számító expressz történetét.
2008.07.15 14:31MTI"Az első Orient Expressz 1883. június 5-én indult el Párizsból Konstantinápoly felé, ekkor a csaknem 3500 kilométeres távolság megtételéhez három napra volt szükség, igaz, az út utolsó szakaszán az utasoknak hajóra kellett szállniuk. 1886-ra készült el a teljes vonal, melynek egyharmada Magyarország területén haladt át" - emlékezett a legendás járat történetének kezdeteire a múzeum főigazgatója.
Az Orienten fiatal korában maga is sokat utazó Kócziánné Szentpéteri Erzsébet elmondása szerint azonban a kiállítás nem csupán a technikatörténeti adatokat kívánja bemutatni, hanem azokat a történeteket, híres embereket is, akik valaha a vonaton utaztak, valamint az expresszhez szorosan kötődő művészeti stílust, a szecessziót is fel szeretné idézni. Mint megjegyezte, a járathoz számos legenda, történet, illetve részben ezek nyomán sok irodalmi mű fűződik.
Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című detektívregényének főhősével, Hercule Poirot-val a látogatók a kiállításon is találkozhatnak - árulta el a Kócziánné Szentpéteri Erzsébet, hozzátéve, hogy a filmen híressé vált bűnügyi történetet valószínűleg egy 1929-es eset ihlette, mikor a luxusvonat elakadt a magas hóban, és csak 11 nap után sikerült kiszabadítani. A kiállítást megnyitó Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója büszkén idézte fel az 1880-as évek világát, mikor a vasút számított a közlekedés legmodernebb ágának, és nem volt igazi vetélytársa.
"Az Orient Expressz történetének a Magyar Államvasutak is a kezdetektől részese volt, a járatokat a legkorszerűbb magyar mozdonyok vontatták" - jegyezte meg. A korszak vasúti járműveit a kiállítás talán leglátványosabb műtárgyai, a múzeum 1:5 arányú modelljei mutatják be a legplasztikusabban. A vitrinekben igazi vasúti relikviák is helyet kaptak: a Wagon-Lits kocsikra utaló WL monogramos porcelán étkészletek, hamutartók, rézből készült kocsigyári és mozdonytáblák. Az eredeti tárgyak közül is kiemelkedik a bejárat mellett elhelyezett réz kocsicímer a belga király oroszlános jelvényével. A nagy méretű tablókon számtalan régi fénykép, plakát és képeslap mutatja be az expressz történetét. A látogatók megtudhatják, hogy a vasútért rajongó I. Ferdinánd bolgár fejedelem maga is gyakran vezette az Orient gőzmozdonyát, vagy hogy II. Lipót belga király mindig saját luxusvagonján utazott az expresszel szeretőjéhez.
A fényképeken felbukkannak a vonaton egykor utazó hírességek, többek között Mata Hari vagy Josephine Baker, de az a Wagon-Lits étkezőkocsi is, amelyben az első világháborút lezáró fegyverszünetet aláírták a compiegne-i erdő közepén. A gyerekeknek is több meglepetést tartogató kiállítás augusztus 24-ig tekinthető meg a Közlekedési Múzeumban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


