Ki mint vet, úgy arat
Közel 100 tonna búzából készül a magyarok kenyere
Mintegy száz tonna búza gyűlt össze idén a Magyarok kenyere jótékonysági akció keretében - közölték a gabona őrlését végző szigetvári malom munkatársai.
2013.08.15 15:24MTI
A magyarországi és a Kárpát-medencei magyarlakta területekről származó gabona jó minőségű és az őrlés már megkezdődött.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábbi tájékoztatása szerint a szervezet 77 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. A megyénként kijelölt átvevőpontokra több száz termelő és vállalkozás szállított be adományt, a legtöbb gabonát Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Nógrád megyében ajánlották fel a gazdálkodók.
Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a 2011-ben indult kezdeményezés ötletgazdája csütörtökön az MTI érdeklődésére annyit jegyzett meg, hogy pontos adatai még nincsenek, de az biztos: az idei összmennyiség lényegesen több, mint amennyi a kitűzött cél volt. Utalt arra, hogy két évvel ezelőtt 10, tavaly 25 tonna búza gyűlt össze, az idei terv pedig 50 tonna volt.
Az összeöntés ünnepét augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomnál tartják, a lisztből Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét és azt az ötezer kis cipót, amelyet jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án.
A liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, amely a gyermekotthonok lakói számára készít belőle ételeket.
A fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06