"Együtt az ország"
A Balatonon is rendeznek ünnepségeket, tűzijátékokat augusztus 20-án
"Együtt az ország" szlogennel rendezik meg az idei augusztus 20-ai ünnepségeket.
2013.08.14 11:19MTI
Az idei rendezvények különlegessége, hogy a Nagyon Balaton eseménysorozat keretében számos tóparti városban is színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára.
A programokra több százezer vendéget várnak határon innen és túl.A programokra több százezer vendéget várnak határon innen és túl. A programokat szerdán Budapesten ismertette a szervező Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az együttműködő szervezetek, köztük az MTVA, a Margitszigeti Szabadtéri Színház, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a VOLT produkció vezetői.
Budapesten, a hagyományoknak megfelelően 20-án reggel katonai tiszteletadás mellett vonják fel Magyarország lobogóját, majd következik a tisztavatás és a családi programok a Clark Ádám téren. Délután öt órakor kezdődik a Bazilikában az ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb körmenet, este kilenc órakor pedig a tűzijáték uszályokról, valamint a Lánchídról. A Balatonnál már augusztus 18-án megkezdődnek a programok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


