Augusztus 20-ig tartanak a rendezvények
Számtalan programmal vár a Hajdúhét
Szerdától augusztus 20-ig rendezik meg a Hajdúhét színes eseményeit Hajdúböszörményben, a programok között mezőgazdasági gépkiállítás, több esti koncert, valamint Traktorhúzó Európa Kupa is szerepel.
2013.08.14 04:29MTI
A hatnapos rendezvény idején tíz nagyszabású koncertet rendeznek országos hírű előadóművészek közreműködésével. Többek között fellép a 25 éves Csík Zenekar, Rúzsa Magdi, Tóth Gabi, az Európa Kiadó, a PG Csoport is - sorolta Kiss Attila, hozzátéve: a Hajdúhéten a hét történelmi hajdúváros is képviselteti magát, akik a bemutatkozások mellett megalakítják a Hajdúkerületi Szövetséget.
A Hajdúsági Nyár eseménysorozat keretében tartandó héten Oxenweg találkozót is tartanak. A polgármester felidézte, hogy egykoron évente 300 ezer marhát hajtottak Hajdúböszörmény környékéről Nyugat-Európába. A hagyományőrzés céljából tematikus turistaútvonalakat szerveztek a hajtóutakhoz, így nemzetközivé vált a marhák útja, az Oxenweg.
Ficsor László, a szervezőbizottság elnöke elmondta: augusztus 16-án egyedülálló traktorkarnevál kezdődik a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozatának egyedüli magyarországi és kelet-európai állomásán Hajdúböszörményben: a város nagykörútján több száz jármű hajt végig, köztük veterán traktorok, trélereken bemutatandó versenytraktorok, motorosok és mindenfajta extrém járművek.
Augusztus 17-én, szombaton a Traktorhúzó Európa Kupa SuperStock versenytraktorok kategóriájában rendeznek futamot, amelyen hat országból 11 versenytraktor méri össze tudását és több száz lóerejét. Augusztus 18-án, vasárnap az Európa Kupa újabb futamában, a 4,5 tonnás versenytraktorok kategóriájában hét versenyző vesz részt. Az amatőr traktoroknak is lehetősége lesz bemutatkozásra és a súlypadok húzására.
Az összesen mintegy 120 ezer lóerőt felvonultató 22 csapat Európa hat országából - Angliából, Franciaországból, Olaszországból, Dániából, Németországból és Olaszországból - érkezik Magyarországra - ismertette a részleteket szervezőbizottság elnöke. Hajdúböszörményben a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium előtt kialakított traktorhúzó pályán az érdeklődők közvetlenül is megtekinthetik az eddig csak a sportcsatornákon bemutatott traktorpulling viadalt - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


