Fesztivál
Nagy nyári fesztivált rendeznek Ljubljanában
Többek között a lipcsei Gewandhaus és a szentpétervári Mariinszkij Színház zenekara is föllép a 61. Ljubljanai Fesztiválon, amelyet szeptember 10-ig rendeznek meg a szlovén fővárosban.
2013.07.29 20:37MTI
http://www.freedigitalphotos.net
A ljubljanai a legrégibb szlovén fesztivál, amelyet 1952-ben alapított a turista szövetség és amelyen helyi folklór és sport rendezvények voltak. Ebből a turista hétből nőtt ki a nemzetközi fesztivál, amelyen a szlovén zenei nagyságokon kívül olyan nemzetközi hírű művészek is felléptek már, mint José Carreras, Shlomo Mintz, Ricardo Muti, Enrico Morricone és Zubin Mehta.
Valerij Gergijev orosz sztárkarmester vezényli a szentpétervári Mariinszkij Színház zenekarát kedden, valamint szeptember 2-án és 3-án, amikor Wagner Ringjéből A Rajna kincsét, másnap pedig A walkürt szólaltatják meg.
A lipcsei Gewandhaus zenekara Riccardo Chailly karmesterrel az élen augusztus 28-án Mahler 9. szimfóniáját, míg másnap Beethoven 9. szimfóniáját játssza. A fesztivál záróprogramja szeptember 10-én a Karamazov testvérek című balett lesz a Borisz Eifman orosz koreográfus irányította szentpétervári balett-társulat előadásában.
Színházi produkció is lesz a fesztiválon: Shakespeare Hamlet című drámáját a madridi Teatro Espanol társulata adja elő. A drámát a neves szlovén rendező, Tomaz Pandur állította színpadra.
Az utóbbi években 70-80 program közül választhatott a közönség és évente mintegy 80 ezren voltak kíváncsiak a zenei, színházi és balett bemutatókra - olvasható a www.ljubljanafestival.si honlapon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


