Galaktikus
John Williams írja az új Star Wars-film zenéjét is
John Williams komponálja a következő Star Wars-film zenéjét is - jelentette be a hétvégén Essenben megrendezett Star Wars rajongói fórumon Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke.
2013.07.28 20:14MTIWilliams nevéhez fűződik az űropera mind a hat korábbi epizódjának filmzenéje. Áprilisban pedig az új, hetedik Star Wars-film rendezőjének kiszemelt J. J. Abrams arról beszélt, hogy szeretné, ha a zeneszerző vállalná az új rész filmzenéjének megkomponálását - emlékeztetett a The Hollywood Reporter online kiadása.
Williams videoüzenetében elmondta: nem látta még a forgatókönyvet, és teljesen ismeretlen előtte az új epizód története. Azt ugyanakkor elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne lenne utalás a korábbi filmek történetére, és ennek megfelelően nyilván felhasználja majd a korábbi témákat is a zene megalkotásánál.
A hetedik rész forgatókönyvét Michael Arndt írja, a produkció 2015-ben kerülhet a mozikba. Korábbi értesülések szerint az első trilógia sztárjai: Mark Hamilton, Carrie Fisher és Harrison Ford ugyancsak visszatérnek majd az űrsaga új epizódjában.
Williams 1978-ban elnyerte az Oscar-díjat a Csillagok háborúja (hivatalos címén Star Wars: 4. rész - Egy új remény) zenéjéért. A zeneszerzőt eddig több mint negyven filmzenéjéért jelölték Oscar-díjra, és ötször kapta meg az aranyozott szobrot az amerikai filmakadémiától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


