Felújítás
Kiépítik a gyalogosövezetet a Colosseum körül
A járművek fokozatos kitiltásával kezdődik jövő héten Rómában a Colosseum körüli gyalogosövezet kiépítése, ezzel egy időben az ókori amfiteátrum restaurálását is megkezdik.
2013.07.14 19:39MTI
http://www.freedigitalphotos.net
Szombat éjfél óta már tilos parkolni a Colosseum körüli utcákban. Ez az első lépés a május végén megválasztott főpolgármester, Ignazio Marino által ígért gyalogosövezet megteremtésére.
Hétfőtől sorra módosítják az olasz főváros központjában levő utcák forgalmi rendjét úgy, hogy július 30-tól már csak a tömegközlekedési eszközök, a taxik, a kerékpárok és a gyalogosok haladhassanak a Forum Romanum és a Colosseum közötti sugárúton. A gyalogosövezet teljes kiépítése fél évig fog tartani.
A projekt bemutatásakor a polgármester a következő hónapok tervei között említette a Colosseum felé vezető járda kiszélesítését a jelenlegi három méterről ennek kétszeresére, ami a járműsávok számának csökkentését jelenti. A gyalogosövezetben engedéllyel közlekedő járművek óránkénti harminc kilométer per órás sebességgel haladhatnak az eddigi ötven helyett.
A Colosseum helyreállításának első fázisa is hétfőtől indul a már felállványozott ókori amfiteátrum egyik külső falszakaszán. A közúti és restaurálási munkák a római önkormányzat és a régészeti felügyelőség szerint nem fogják akadályozni a műemlék folyamatos látogathatóságát. A Colosseumban dolgozó őrök vasárnapi sztrájkja miatt sem zárták le a műemléket, mint ahogyan júniusban történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


