Tudomány és kultúra együtt
Három napon át jógázhatunk Paloznakon
A jóga tudományába, valamint az indiai kultúrába nyerhetnek betekintést azok, aki részt vesznek az V. Paloznaki Jógahétvégén július 12. és 14 között.
2013.07.08 04:29MTI
A jóga szanszkrit eredetű szó, jelentése: összekötés, egyesülés. A jógagyakorlatok a maguk teljességében fejtik ki hatásukat, megteremtik a test, a szellem, a tudat és a lélek egyensúlyát. Ily módon segít a jóga megoldani, leküzdeni a mindennapos próbatételeket, gondokat - tájékoztatta az MTI-t Nagy Julianna Pushkar jógaoktató, főszervező.
A Jóga a mindennapi életben elnevezésű rendszer célja a testi, szellemi, társadalmi és lelki egészség. A rendszert világszerte oktatják jógaközpontokban, iskolákban, egészségügyi és rehabilitációs intézményekben. Gyakorlatai minden korosztály számára alkalmasak, a rendszeresen sportoló és a sporthoz nem szokott embereknek egyaránt - magyarázta a főszervező.
Hozzátette: ebből a tudásból szerezhetnek tapasztalatokat és kaphatnak ízelítőt azok, akik részt vesznek a Paloznaki Jógahétvégén. Az esemény a faluházban veszi kezdetét, ahol a megnyitó után kiállítások nyílnak, fél tízkor esti meditáció kezdődik a Kálvária feletti dombon. Másnap negyed héttől különböző korúaknak és felkészültségűeknek lesz jógagyakorlás a templomkertben, a faluház nagytermében, a Vendégház udvarban és a Major udvarban.
A záró napon reggeltől ismét lehetőség lesz jógagyakorlásra, a Major udvarban indiai éneket és táncot tanítanak, szó lesz a védikus építkezésről, a jóga eredetéről, valamint klasszikus indiai táncbemutató. Egész hétvégén filmvetítéseket rendeznek a Tájház udvaron, lehetőség lesz különféle masszázsokra is. A rendezvényeken való részvétel díjtalan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


