Hagyományok és zene
A roma kultúrának is helyet ad a Somló Hegy Hangja Fesztivál
A cigány kultúrának is helyet ad idén a Somló Hegy Hangja Fesztivál: önálló kiállítóhelyen és nagyszínpadi koncertekkel mutatják be a népcsoport hagyományait, valamint zenéjét.
2013.07.07 02:29MTI
Kovács Róbert, a szervező Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta: idén az egyik kiállítósátorban a hagyományos cigány kultúrának adnak helyet használati eszközök és tárgyak kiállításával, gasztronómiai és kézműves bemutatókkal, a fesztivál három színpadán pedig cigány zenészek lépnek fel a határon túlról is, így például Erdélyből a Nadara Banda, Kárpátaljáról pedig a Técsői Banda.
A július 18. és 21. között megrendezendő fesztivál ötödször ad otthont a népzene és világzene ismert művelőinek a dobai Erdődy-kastélyban, emellett idén is lesz a térség bortermelőinek termékeivel borvásár, helyitermék-vásár, ahol csak kézműves termékeket kínálnak, valamint a környezettudatos életmódra ösztönző programok, kiállítások - sorolta Kovács Róbert.
Kiemelte: idén a térség önkormányzatai is felismerték a négy nap alatt 8-10 ezer ember által látogatott fesztiválban rejlő lehetőségeket, így eszközökkel, anyagiakkal is támogatták: Doba - mint szervező is -, Devecser, Somlóvásárhely, Dabrony, Nagyalásony, Kiscsősz, Magyarpolány is a rendezvény mellé állt.
A négynapos fesztiválon számos ismert zenész színpadra lép: július 18-án koncertet ad Elsa Valle kubai zenész , másnap fellép többek között Both Miklós, Szokolai Dongó Balázs, a Duna Művészegyüttes, július 20-án, szombaton a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a bécsi Délibáb Néptáncegyüttes a Tabán zenekarral.
Az utolsó napon, vasárnap lép fel a Szeret zenekar, a Szívek nevű felvidéki zenekar, a Cimbaliband együttes, mely cimbalmon alapuló világzenét játszik. Vasárnap délután hatkor újra felelevenítenek egy, a Művészetek Völgyében fogant szokást, s megrendezik a Magyar Népi Virtuózok bemutatóját Csík János vezetésével: szólóhangszereken a kiváló eredményt elérő zenészek produkcióját hallhatják az érdeklődők - árulta el Kovács Róbert.
Vasárnap a fesztivál a hagyományokhoz híven a térség kulturális csoportjainak is fellépési lehetőséget biztosít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


