68 éves volt
Elhunyt Görömbei András irodalomtörténész
A Debreceni Egyetem professor emeritusát hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap érte a halál.
2013.07.02 09:35MTI
Életének 69. évében elhunyt Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Debreceni Egyetem professor emeritusát hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap érte a halál.
Görömbei András 1945. február 5-én született a Hajdú-Bihar megyei Polgáron. 1970-től a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított Debrecenben, 1981 és 1992 között docensként. 1992-től egyetemi tanár, a modern magyar irodalom tanszék vezetője volt.
Alelnöke volt a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaságnak, tagja az MTA Doktori Tanácsának, az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottságának, az MTA Irodalomtudományi Bizottságának, az MTA Határontúli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottságának.
1992-től a Hitel című folyóirat főszerkesztő-helyettese. Könyvei közül a legismertebbek Nagy Gáspárról, Sütő Andrásról, Csoóri Sándorról és Nagy László költészetéről írt munkái. 2001-től az MTA levelező, 2010-től rendes tagja volt.
Az irodalomtörténész számos elismerést, köztük 1987-ben József Attila-díjat, 2000-ben Kossuth-díjat kapott a 20. századi magyar irodalom teljességre törekvő, a nemzeti hagyományokra építő elemzéseiért és példaértékű oktatómunkájáért. 2005-ben az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány életműdíjával tüntették ki. 2013-ban Magyar Örökség Díjat kapott.
Kapcsolódó írások:
- Elhunyt Ruttkai Iván grafikus, színész, sportoló
- Elhunyt Margherita Hack, "a csillagok asszonya"
- Elhunyt Katona Tamás történész, volt országgyűlési képviselő
- Elhunyt Arnold Mihály, a NAV vám- és pénzügyi elnökhelyettese
- Kórházi fertőzéstől halt meg az egyik legismertebb kortárs spanyol író
- Ugrin Gábor Liszt-díjas karnagy elhunyt
- Mégis igaz: elhunyt James Gandolfini, a Maffiózók sztárja
- Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06