"Királynőnek lenni nem egyszerű feladat"
II. Erzsébet élete és munkássága, könyvben
"Királynőnek lenni nem egyszerű feladat, az ember minden mozdulatát 24 órában figyelik, de mivel feladata a nemzeti egység megtestesítése, ezért mindent ennek kell alárendelni és a lehető legjobban megoldani".
2013.06.06 02:31MTI
Fotó: MTI
II. Erzsébet magánéletébe és közéleti tevékenységébe is bepillantást enged az Alexandra Kiadó gondozásában magyar fordításban a 84. Ünnepi Könyvhétre megjelent Erzsébet, a királynő című kötet. Sally Bedell Smith életrajzíró könyvében interjúkra és korábban sosem idézett dokumentumra támaszkodik, emellett színes, érdekes történeteken keresztül mutatja be II. Erzsébetet: hogyan került a trónra, milyen nagymama, miként élte meg a Lady Dianával kapcsolatos botrányokat - mondta el Babits Péter, a kiadvány fordítója szerdán az MTI-nek.
A kronologikusan felépített történetből a családi élet, a magánember vágyai, valamint a közéletben betöltött szerephez kapcsolódó kötelesség és állandó kötelezettség kontrasztja bontakozik ki történelmi perspektívából áttekintve.
"Királynőnek lenni nem egyszerű feladat, az ember minden mozdulatát 24 órában figyelik, de mivel feladata a nemzeti egység megtestesítése, ezért mindent ennek kell alárendelni és a lehető legjobban megoldani" - fogalmazott a fordító, hozzátéve: az életrajz megírásához az író többek között levéltárakban kutatott, de megfigyelhette II. Erzsébetet munka és pihenés közben is, elkísérhette például a királyi párt hivatalos utazásaira is. A koronázási évfordulóra megjelent életrajzi kötet a világ és Európa történetét is bemutatja, emellett egy különleges fényképmellékletet is tartalmaz II. Erzsébet és a királyi család életéről.
Kapcsolódó írások:
- Hatvan éve koronázták meg II. Erzsébet királynőt
- A britek már elküldenék II. Erzsébetet a trónról
- "Szabadnapot" vett ki II. Erzsébet a 87. születésnapjára
- Thatcher halála: II. Erzsébetet és Meryl Streepet is "temették"
- Bond-lányként kapott BAFTA-díjat II. Erzsébet
- II. Erzsébet bír a legnagyobb befolyással - de miért is?
- II. Erzsébet három trónt is kapott tavaly
- Emancipált dédunokája lesz II. Erzsébet királynőnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


